Nem tanárbörze vagyunk. Hárman tanítunk, mindenkit név szerint ismerünk, és a módszertanunk közös. Így bármelyikünkkel is indul a közös munka, ugyanazt a rendszert és ugyanazt a figyelmet kapod.
2016 óta foglalkozom tanítással és a SmartSuli nevű online magánoktatási platform fejlesztésével. Középiskolai tanulmányaimat az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban végeztem, ahol a legmagasabb nyelvi csoportba kerültem. Itt egy ELTE-s tanár vezetett be minket a nyelvoktatás és fonetika rejtelmeibe, ami komoly hatással volt rám, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy már a középiskolás éveim alatt megkezdjem saját magánoktatói pályafutásomat. Kezdetben nyelvoktatással foglalkoztam, majd a második év után lehetőségem nyílt Cambridge-i keretrendszerben tanuló diákok korrepetálására, amit azóta is lelkesen végzek.
Az érettségit követően a matematika és magyar érettségi, valamint felvételi felkészítésekre szakosodtam, amelyek azóta is a munkám gerincét alkotják. Ezek mellett angol nyelvoktatással is foglalkozom. Széleskörű tapasztalatot szereztem programozás oktatásában, továbbá diákokat készítettem fel informatika és fizika érettségire is.
Különösen büszke vagyok a teljes mértékben magánoktatott diákjaink koordinálására, valamint a tanulási nehézségekkel küzdő, gyakran bukott diákokkal való munkára. Mindig keresem a kihívást jelentő eseteket, és szívesen vállalom tehetséggondozási projektek teljes körű irányítását is.
2020 óta foglalkozom magánnyelvoktatással, amely során a hatékonyságra és a személyre szabott fejlődésre helyezem a hangsúlyt. Célom, hogy minden diákomat a lehető legjobban támogassam nyelvtanulási céljaik elérésében, legyen szó kezdőkről vagy haladókról.
Az angol és az olasz nyelvek különösen fontosak számomra, mindkettő iránt mély elköteleződést érzek. Az angolból C2 szintig vállalok oktatást, és az olasz nyelvet is hasonló lelkesedéssel tanítom. Mindemellett a német és a francia nyelvek magas szintű ismeretével is rendelkezem, és emelt szintű érettségiig készítem fel a diákjaimat ezekből a nyelvekből.
Az óráimat mindig az adott diák igényeihez igazítom, hogy a tanulási folyamat hatékony és élvezetes legyen. Olyan tanulási környezet megteremtésére törekszem, ahol a diákok nemcsak sikeresek, hanem motiváltak is maradnak a nyelvtanulásban.
Több mint 5 éve foglalkozom személyre szabott oktatással, legyen szó korrepetálásról vagy tehetséggondozásról. A differenciált oktatás módszerét követve célom, hogy minden diáknak a saját előzetes tudásához és tanulási stílusához legjobban igazodó tanulási tervet állítsak össze. Az órák során nem csak az akadémiai tudás elsajátítása játszik fontos szerepet, legalább ilyen fontosnak tartom az önálló munkavégzés és kritikus gondolkodásmód fejlesztését is. Elkötelezetten arra törekszem, hogy olyan pozitív légkört teremtsek, ahol a diákok nemcsak bátran kérdezhetnek, hanem folyamatosan ösztönözve is vannak erre. Hiszen a tanulás valójában csapatmunka, ahol együtt dolgozunk a sikerért és a fejlődésért.
Mesélsz a célról és arról, hol tart most a felkészülés, én pedig megmutatom, hogyan segítene a rendszerünk. Ha nem passzolunk, azt is megmondom őszintén.
Foglalj egy rövid, ingyenes egyeztetéstVagy írj: kapcsolat.smartsuli@gmail.com · Budapest és online